Mentett életek, új esélyek – Kávészünet az állatvédelemről

A mai kávészünetben egy igazán szívhez szóló témáról beszélgetünk.Vendégem Fruzsi, senior tanácsadó, aki a munkája mellett az állatmentés és az állatmenhelyek világába is betekintést enged nekünk. Megtudjuk, hogyan kerülnek az állatok menhelyre, milyen kihívásokkal jár a mentésük. Mit tehetünk mi azért, hogy több négylábú találjon szerető otthonra?

Clarity Mesélnél egy kicsit arról, hogyan kerültél kapcsolatba az állatmentéssel?

Fruzsi Mindig is voltak háziállataink, velük nőttem fel. Voltak kutyusaink, cicáink, nyuszijaink, hörcsögünk és patkányaink is.

Most is van egy nagyon okos mentett kutyusom, Pitypang, valamint egy csodálatos cicám, Zokni.

Innen ered az állatok iránti tiszteletem és szeretetem.

Nagymamám költözésekor maradt egy használt mélyhűtő láda és egy régi gáztűzhely, amelyeket ingyen elvihetőként hirdettünk meg. A Luca Kutyamenedék Állatvédő Alapítvány(https://www.lucamenedek.hu/) egyik önkéntese is jelentkezett érte, nem volt kérdés, nekik adtuk.
Ezután a közösségi médiában elkezdtem követni a munkájukat, és rendszeresen vittem adományt a budapesti adomány gyűjtésekre.
Egy idő után úgy döntöttem, személyesen is ellátogatok a menhelyre (ennek már hét éve), azóta önkéntesként segítem a munkájukat.

 

Clarity Mit csinál pontosan egy állatmentő vagy egy menhely a mindennapokban?

Fruzsi A menedék elsősorban a Csévharaszt térségében talált kóbor kutyákért felel, és lehetőségeihez mérten számukra biztosít férőhelyet és állatorvosi ellátást. Emellett a menhely más rászoruló helyekről is fogad kutyákat: előfordul, hogy kelet-magyarországi menhelyekről kerülnek át állatok, illetve a bezárt gyömrői gyepmesteri telepről is érkeztek ide kutyák.

A bekerülés módja sokféle lehet: van, amikor a menhely munkatársainak vagy önkénteseinek ki kell menni a helyszínre és menteni az állatot, máskor pedig a megtalálók hozzák be a menhelyre a segítségre szoruló kutyát.

A menhelyre évente több balesetet szenvedett vagy súlyosan legyengült állapotban lévő kutya is bekerül, akiknek azonnali állatorvosi ellátásra van szükségük. Ezek az esetek gyakran sürgős állatorvosi beavatkozást és jelentős anyagi ráfordítást igényelnek.

Egy menhely működtetése rendkívül sokrétű és időigényes feladat. A menhely alapvető működésének megszervezése és a legtöbb feladat ellátása a menhely elnökére, Áfra Veronikára hárul. A mindennapi teendőkben testvére és párja segít, például az etetésben, a kennelek rendezésében és a takarításban.

A menhely működtetéséhez számos egyéb feladat is tartozik. Ilyen például az állatok gyógyszerezése, sebkezelése, műtéti utógondozása, valamint különféle logisztikai és adminisztratív feladatok ellátása. Folyamatosan figyelni kell a menhelyen élő kutyák egészségi állapotát, valamint azt is, hogy van-e kapacitás új kutya befogadására és melyik kennelben fér el.

Az állatok egészségügyi ellátása kiemelten fontos. Gondoskodni kell arról, hogy az oltások naprakészek legyenek, minden újonnan bekerülő kutya ivartalanításon és egy általános állatorvosi vizsgálaton essen át, valamint chipet és oltást kapjon, élősködők elleni védelemben részesüljön. A chip-eket regisztráltatni kell, az oltási könyveket és az állatorvosi naplókat pedig folyamatosan naprakészen kell vezetni.

Az ivartalanításokhoz és egyéb állatorvosi vizsgálatokhoz időpontot kell egyeztetni, majd a kutyákat el kell vinni a rendelőbe vagy műtétre, és sok esetben végig ott kell lenni velük a vizsgálatok alatt. Ezek a feladatok rendkívül időigényesek.

Közben folyamatosan érkeznek megkeresések is: segítséget kérő telefonhívások, valamint örökbefogadási szándékkal érdeklődők üzenetei, amelyekre szintén válaszolni kell.

A menhelyen minden szombaton nyílt nap van. Ilyenkor az egyik legfontosabb feladata a menhely vezetőjének az örökbefogadás iránt érdeklődőkkel való beszélgetés, tájékozódás a gazdijelöltekről, szándékaik komolyságának felmérése és az örökbefogadások lebonyolítása.

A közösségi média felületeket egy szuper kreatív önkéntes kezeli, és a levelek megválaszolásában is segít egy másik önkéntessel együtt. A pályázatok írását és a havi egyszeri tárgyi adománygyűjtést szintén önkéntesek végzik.

A szombati nyílt napokon a többi önkéntes is fontos szerepet kap. Nekik köszönhetően a közel 120 kutya minden héten sétálni tud, ami nemcsak mozgás szempontjából fontos, hanem a szocializáció miatt is. Az önkéntesek segítségével a félénkebb kutyák is fokozatosan nyitnak a külvilág és az emberek felé.

 

Clarity Milyen történetekkel találkoztok leggyakrabban? Hogyan kerülnek az állatok hozzátok?

Fruzsi Nagyon sok kutya kerül be költözés miatt, vagy meghalt a gazda, vagy nem a habitusuknak és élethelyzetüknek megfelelő életkorú, méretű kutyát választották, valamint sok esetben a felesleges otthoni szaporulat is a menhelyen végzi.

Clarity Van olyan mentett kutyussal kapcsolatos történet, ami különösen megmaradt benned?

Fruzsi Nem tudnék egyet kiemelni, az mindig nagy öröm számomra, amikor valaki idősebb, végtaghiányos vagy viselkedési problémás kutyának adja meg az esélyt. Amit még szintén szuper élmény látni, amikor egy rettegő kutya elkezd újra megbízni az emberekben, az önkénteseknek hála és kinyílik.

Clarity Mi jelenti a legnagyobb kihívást az állatmentésben?

Fruzsi Szerintem minden menhely számára a legnagyobb kihívás az anyagi- és emberi erőforrás, valamint a kapacitás hiánya.

Magyarországon 2025-ös becslések szerint 300 – 500ezer kóbor kutya és kb. 3 millió kóbor macska él. A megkérdezett 400 aktív menhelyen kb. 35 000 állat él és folyamatosan teltházzal működnek. Ezek döbbenetes számok és sajnos a kóbor állatok jelentős része mind ivaros is ráadásul.
>Az általános állatorvosi költségek esetén magánszemélyekhez képest 10-20%-kal kevesebbért dolgoznak bizonyos rendelők, de a szakorvosi ellátást igénylő beavatkozásokat, 100%-os áron végzik el a szakorvosok, szinte kivétel nélkül (pl.: ortopédiai műtét, szemészeti beavatkozás).

A férőhelyek száma korlátos, bővítése költséges, valamint menhelyre munkaerőt is nagyon nehéz találni, hiszen itt nem tudnak olyan magas fizetést biztosítani az alkalmazottaknak.

A menhelyek az adó 1%-okból és adományokból tartják fent magukat, állami segítség nélkül. Van lehetőség pályázatokra, mi is szoktunk pályázni, a menhely működési költségének pár százalékát fedezi az a támogatás.

Clarity Hogyan tud segíteni az, aki szeretné támogatni a menhelyek munkáját, de például nem tud örökbe fogadni?

Fruzsi Van lehetőség a szombati napokon sétáltatni, takarítani, barkácsolni a menhelyen.
>Havi egyszer van adománygyűjtés, amit a Luca Kutyamenedék Állatvédő alapítvány facebook oldalán lehet nyomon követni, hogy mikor és hol van.
>Adó 1 %-kal, valamint banki átutalással is lehet támogatni a menhelyet, minden ezzel kapcsolatos információ a honlapon és a facebook oldalon is megtalálható.

Clarity Mit tanácsolnál annak, aki örökbefogadáson gondolkodik?

Fruzsi A legfontosabb, hogy mindenki a saját habitusának és élethelyzetének megfelelő kutyát válasszon. Fontos azt is szem előtt tartani, hogy a kutyatartás 10+ évre szóló elköteleződés, amely rengeteg kihívással, néha lemondással jár. A kutya sok foglalkozást igénylő társállat, nem pedig házőrző, kerti- vagy szobadísz, illetve státuszszimbólum, hatalmas felelősség gondoskodni róla és megfelelően tartani.

Érdemes örökbefogadás előtt tájékozódni arról, hogyan történik a kutya családba szoktatása (például a 3–3–3 szabály alapján), illetve mire kell figyelni a táplálkozás, a mozgás és az általános egészségügyi ellátás terén. Ide tartoznak az oltások, az élősködők elleni védekezés, valamint a szívférgesség megelőzése, amelyre különösen fontos odafigyelni.

A felelős kutyatartáshoz a minőségi táplálás, a mentális lefárasztás és akár a kutyaiskola is hozzátartozik. Ezek mind idő- és pénzigényes dolgok, ezért fontos, hogy az örökbefogadó előre felkészüljön rájuk.

A megfelelő kutya–gazda kapcsolat kialakítása hosszabb folyamat, különösen egy problémásabb múltú kutya esetében. Ugyanakkor a befektetett idő és türelem mindenképpen meghozza a gyümölcsét.

Azt is érdemes figyelembe venni, hogy a kutyák viselkedése körülbelül 2–3 éves korukig folyamatosan változik, és bizonyos életkori szakaszok kihívásokat jelenthetnek a gazdik számára. Emiatt senkit nem tartanék vissza attól, hogy akár 2–3 éves vagy idősebb kutyát fogadjon örökbe, hiszen belőlük is csodálatos családtagok válhatnak, sőt sokkal könnyebb az élet velük, mint a fiatalabb társaikkal. A kutyák szinte minden életkorban taníthatók, és megfelelő gazda mellett akár idősebb korban is jól be tudnak illeszkedni a családba, tanulékonyak.

 

Clarity Mit tanítanak nekünk az állatok – akár azok is, akik nehéz sorsból kerülnek ki?
Fruzsi Sokuk nehéz sorsból érkezik, mégis a rengeteg negatív élmény ellenére képesek újra bízni az emberekben.

Csodálatos lények, ezért különösen szomorú látni a felelőtlen állattartás következményeit és a tengődő kóbor állatok helyzetét.

 

Clarity Ha egy dolgot üzenhetnél mindenkinek az állatvédelemről és a kutya tartásról, mi lenne az?

Fruzsi Talán kicsit részrehajlóan (menhelyi önkéntesként és mentett kutya gazdájaként), azt mondanám: ne vásároljatok, inkább fogadjatok örökbe, mert igazi kincsek vannak a menhelyeken.
Hihetetlenül intelligens, jó fej, gyönyörű, engedelmes, jó idegrendszerű és könnyen a családhoz szoktatható kutyákat is találni itt.

Ha pedig valaki nem tud örökbe fogadni, már azzal is sokat segíthet, ha ellátogat egy menhelyre, és egy kis időt szán a kutyákra, esetleg anyagilag támogatja az általa választott szervezetet.

Nagyon köszönjük Fruzsinak, hogy megosztotta velünk tapasztalatait és történeteit az állatmentés világából. Reméljük, hogy ez a beszélgetés nemcsak közelebb hozta hozzánk a menhelyek mindennapjait, hanem inspirációt is adott arra, hogy mi is tegyünk valamit az állatokért – akár egy örökbefogadással, önkéntes munkával vagy támogatással.