Rólunk írták
Elsózott e-közbeszerzés
ITBusiness, 2010. május 3.
Az elmúlt évtizedben mintha mostohagyerek lett volna az elektronikus közbeszerzés. Aztán hirtelen kötelező lett az alkalmazása: 2010 első két hónapjában el is lehetetlenült a közbeszerzés. Ezt követően a jogalkotó visszalépett, és sóval hintette be a területet, azaz még a hirdetményfeladás sem kötelező elektronikusan a nemzeti eljárásrendben, pedig ez az egyik legkönnyebben elektronizálható eljárási cselekmény.
A közbeszerzési törvény egy korábbi módosításának értelmében 2010. január 1-jétől európai közösségi, majd 2010. július 1-jétől nemzeti eljárásrendben kötelezte volna a közbeszerzési eljárások szereplőit, hogy eljárásaikat elektronikusan bonyolítsák le. Bár a jogalkotó ezzel formálisan eleget tett egy uniós előírásnak, a jogalkalmazási káosz előre borítékolható volt – mutat rá Lackó Péter, a Clarity Consulting menedzser-tanácsadója.
Magyarországon elsőként nyerte el a PCI DSS QSA minősítést a Clarity Consulting
Bankkártya.hu, 2010. április 27.
Manapság egyre nagyobb kihívás a bankkártya piac résztvevői számára a kártyacsalásokkal szembeni küzdelem, hiszen a kártyatársaságok a kártyacsalásokból származó kockázatot jellemzően a piac szereplőire hárítják. A PCI szabályok betartásának ellenőrzését csak hivatalosan akkreditált auditorok - Qualified Security Assessor (QSA) - végezhetik. Elsőként Magyarországon 2010. áprilisában a Clarity Consulting megszerezte ezt a minősítést, így PCI DSS felkészülésben és auditban már hazai partner is rendelkezésre áll az érintett cégek számára.
KELER Zrt.: Köszönetnyilvánítás a Szervezet Átalakulási Projekt kapcsán
Vissza a jövőbe
Menedzsmentfórum, 2006. szeptember 14.
A vezető informatikusok kérésére Ternyik László, a hazánkban a Forrester Research nemzetközi piackutató céget képviselő Clarity Consulting munkatársa összefoglalta, hogy miként látják kutatóik az IT világát napjainkban, s milyen trendek várnak a jövőben a nagyvállalati informatikára.
Szakemberek a nagy értékű és komplex projektekben
Computerworld, 2005. november 22.
Bár a projektek kezelését a cégek nagy része házon belül oldja meg, ma már számos vállalkozás foglalkozik projektmenedzsment szolgáltatások nyújtásával. Az egyedi projektek vezetése mellett egyre nagyobb a hangsúly a projektportfolió menedzselésén, ahol a fő kihívást a szűkös pénzügyi és emberi erőforrások optimalizálása jelenti.
Kecsegtető kezdet
MaHolnap, 2005. július
Közel egy hónapja már annak, hogy elektronikus jeggyel is lehet Malév-járaton utazni. Az első időszakban egyelőre a Budapest–Berlin, a Budapest–Madrid és a Budapest–Tel-Aviv útvonalon vásárolható e-jegy, de várhatóan az év második felében fokozatosan tovább bővül a rendszerbe kapcsolódó vonalak száma. Az e-Ticketing bevezetéséről, az eddigi tapasztalatokról és a folytatásról kérdeztük Selmeci Péter e-Business projektvezetőt, valamint két munkatársát, Göblös Ágnest és Erős Bálintot.
Hatásos projektcsapat-építés
Világgazdaság, 2005. április 4.
A projektvezető nem lehet „magányos farkas”: egy projektcsapat tagjaként küzd a projekt céljaiért.
Játszani is engedd a munkatársakat!
Világgazdaság, 2005. február 18.
A játék, az inspiráció a vállalatok lételeme. Ha egy szervezet sokáig stabil, egyensúlyi helyzetben van, előbb-utóbb elkényelmesedik, holott a fejlődéshez szükség van az úgynevezett metastabil állapotra, a megszokottól való elszakadásra.
Tét: a versenyben maradás
Maholnap, 2005. január 31.
Már többször foglalkoztunk az e-Business projekttel, tényszerűen ismertettük azokat az új lépéseket, melyeket az elmúlt 15 hónapban tettek annak érdekében, hogy a Malév behozza a lemaradást, illetve elkerülje a súlyos versenyhátrányt.
Vita a módszerekről
IT-Business, 2004. október 26.
Szárnyaló projektek
IT-Business, 2004. október 26.
Egy projektiroda meglétét egy szervezeten belül nemcsak a projektek nagysága, hanem számuk és stratégiai jellegük is indokolhatja. Az sem elhanyagolható tényező, hogy ezek a projektek milyen hatást gyakorolnak a szervezet életére, illetve milyen a projektek „repülési" iránya és sebessége.
A vállalati életciklus modellről
Vezetéstudomány, 2004. október
Sokszor hallani, nem az számít, papíron hány évesek vagyunk, hanem, hogy lélekben mennyinek érezzük magunkat. Ahhoz, hogy megőrizzük a fiatalsággal járó előnyöket, tenni kell. Hasonló a helyzet a vállalatok életében is. Ha belépnénk egy képzeletbeli, vállalatok számára fenntartott konditerembe, a különböző „kínzóeszközökön” sokféle „vállalatot” láthatnánk verejtékben fürödve edzeni. Az edzőgépekre különböző bűvszavak kerülnének a folyamatszervezéstől, az informatikai rendszerbevezetésen és a hatékonyságjavításon át a szervezetfejlesztésig.
Főszerepben a projektvezető
Világgazdaság, 2004. július 06.
Egy informatikai rendszer, vagy könyvelőprogram bevezetésére, szervezetfejlesztésre vagy épp szaúd-arábiai olajkút fúrásra is létrehozható projektcsapat. A közreműködők száma változhat, a projektszponzorra és vezetőre azonban mindenképp szükség van.
Nem rangsorolható területek
Világgazdaság, 2004. április 02.
A stratégia végső célja az üzlet, de emögött a megfelelő rendben és rendszerben kell sorakoznia minden területnek. Hogy, mikor, melyik kerül első helyre a pénzügy, az értékesítés, a marketing, a kontrolling, az informatika, a humán erőforrás meg a többi közül? Végérvényes válasz nincs. Ideális hierarchia sincs, ideális csapatmunka azonban lehet.
Hullámhegyek lovagjai
Piac és Profit, 2004. február (24-25. oldal)
A projektmenedzsment nem újdonság a magyar gazdasági életben, hiszen az IT szektorban már hét-nyolc éve működnek azok a szakértőkből álló alkalmi csapatok, amelyek a feladatot, a projektet jól definiáltan, határidőre, költségkereten belül maradva, meghatározott erőforrásokat igénybe véve menedzselik a megrendelő vállalkozás, intézmény számára. Ma már mind a termékfejlesztők és -értékesítők, mind az üzletfeleik a legfontosabb partnereiknek tekintik a "hullámhegyek lovagjait".
Polémia a talpon maradásról (I.) - A szállítók szemével
Business Online, 2003. szeptember 20.
Vállalati életciklus modell - Csecsemők és aggastyánok
Figyelő, 2003. augusztus 14. (52-53. oldal)
"Az emberi élet szakaszaihoz hasonlítja a szervezetek fejlődését a vállalati életciklus modell."
A bővülés terepe: az adatforgalom - Gyorsabban, messzebbre
HVG, 2003.július 19. (62. oldal)
Míg a telefonbeszélgetések száma és ideje alig nő, a távközlési szolgáltatók az -elsősorban internetes - adatforgalom megugrásától remélnek új bevételi forrásokat. A szakértők szerint nem annyira a világhálót használók számának emelkedése, mint inkább új technológiák bevezetése, a lehetőségek gyarapodása hoz majd bővülést.
Egymásra épülő tudás
Computer Panoráma, 2003. júniusi különszáma (49-50.oldal)
A globalizálódó világban az informatikai és telekommunikációs nemzetközi trendek ismerete és a versenyképesség növelése szolgálatába állítása mind fontosabb érték lehet az EU felé közeledő hazai vállalatok számára is. A projektmenedzsment terén számos szervezet segíti a megfelelő tudás megszerzését.
Beruházások Magyarországon - Az óriások bűvöletében
HVG, 2003. június 14. (65. oldal)
A magyar cégek sokszor többet tudó és drágább vállalatirányítási szoftvercsomagot vásárolnak, mint amilyent méretük indokolna. A nagyvállalati piac lassan telítődik, ezért a szállítók most egyre inkább a közepes és kis cégeket veszik célba.
- 1/2
- következő
Akutalitások
Magyarországon elsőként nyerte el...
Bankkártya.hu, 2010. április 27. Manapság egyre nagyobb kihívás a...
Dobogósak lettünk - ZÖLD Iroda...
Környezetünk védelmében irodánk nagy figyelmet fordít a környezet és...
Kártyatrükkök helyett PCI - DSS
2009 novemberében nagy sikerrel megtartottuk a PCI DSS megfelelésről,...
Kapcsolat
Clarity Consulting Kft.
1145 Budapest, Erzsébet királyné útja 29/B.
Telefon: 06-1-422-3030 | Fax: 06-1-422-3032