Rólunk írták

Egymásra épülő tudás

Computer Panoráma, 2003. júniusi különszáma (49-50.oldal)

A globalizálódó világban az informatikai és telekommunikációs nemzetközi trendek ismerete és a versenyképesség növelése szolgálatába állítása mind fontosabb érték lehet az EU felé közeledő hazai vállalatok számára is. A projektmenedzsment terén számos szervezet segíti a megfelelő tudás megszerzését.



Egy projektszerűen működő informatikai tanácsadócégnél dolgozó, projektmenedzsment szinten elméletileg is jól képzett tanácsadók, ha hozzájuthatnak a nemzetközi tapasztalatokból levont következtetésekhez és az ezek alapján megszülető best practice-ekhez, azzal mind saját szervezetük, mind megbízóik jól járhatnak. Ez utóbbiak a projektekre való felkészültségi szintjükben (projekt kultúrában), illetve szervezeti működésük (operatív, projektszerű stb.) tekintetében ugyan jelentősen eltérhetnek a tanácsadó- cégektől, amelyek - tanácsadóik egyenkénti, valamint az alkalmazott tudásmenedzsment kapcsán az egymással megosztott tudás révén - jól ötvözik az elméleti, a hazai és nemzetközi gyakorlatból, illetve a jövőre vonatkozó előrejelzésekből adódó tudást az általuk vezetett projektekben.

Nemzetközi háttér

A Giga Information Groupot Magyarországon képviselő CLARITY CONSULTING hozzáférve a Giga teljes tudásbázisához a szerzett információkat közvetlenül beépíti tanácsadói munkájába, sőt a Giga elemzőit is bevonhatja a projektjeibe. A Giga háttértámogatással készített informatikai stratégiák "követése" is történhet nemzetközi támogatással. Így például az adott cég képviselője egy éven keresztül korlátlanul konzultálhat telefonon a stratégia teljesülésével kapcsolatos kérdésekben a korábban bevont Giga elemzővel, de az elkészült IT stratégia kiemelt témáival kapcsolatban végzett kutatásokról szóló Giga publikációk megjelenéséről is automatikusan értesülhet.
Míg évekkel korábban ilyen összetett támogatásra még kevésbé volt kereslet, ma már, a nemzetközi projektek árnyékában több nagyvállalat is - biztos akarván lenni a projekt sikerében - barátkozik a többszintű támogatás gondolatával. Egy ilyen nemzetközi csapat irányítása azonban speciális projektmenedzsment (PM) felkészültséget igényel.

Itthoni gyakorlat

Ternyik László, a Clarity Consulting ügyvezető igazgatója úgy véli, mára a hazai nagyvállalatok jelentős része felkészült a PM általános elveinek és módszertani megközelítésének befogadására. Különösen igaz ez a dinamikus iparágakban működő cégekre - például a távközlésre vagy a pénzügyi szolgáltató szférára - ők veszik leginkább igénybe a tanácsadó cégek projektmenedzsment támogatási szolgáltatásait. A támogatás intenzitásától függően ezt projekt minőségbiztosításnak (kis intenzitás), projektmenedzsment támogatásnak, illetve projektmenedzsment szolgáltatásnak (legnagyobb intenzitás) nevezik, mely utóbbira általában akkor kerül sor, ha felismerik: házon belül nem rendelkeznek a projektjeik biztonságos futtatásához elegendő kompetenciával. Az említett kategóriákba tartozó még több professzionális szolgáltatás tovább növelhetné a sikeres vállalati projektek arányát. A közigazgatási szervezetek egy része szintén felismerte már a PM alkalmazásában rejlő erőket, de gyakorlati megvalósításában ma még kevésbé jeleskednek.
S ha már a gyakorlatnál tartunk, tudomásul kell venni, hogy ugyan vannak a projekteknek általános meghatározó jegyeik, és így megszerezhető bizonyos általánosan hasznosítható elméleti projekt- menedzsment tudás, de jellegénél fogva a gyakorlatban szerzett ismereteket, a hátunk mögött hagyott projektek számával arányosan növő gyakorlati tudást semmilyen módszertan nem pótolhatja.

Szövetségbe tömörülve

A tapasztalatszerzés egyik módja az egyes esetek "harmadik fél" általi megismerése. A Ternyik László vezette, ma már közel száz tagot számláló szakmai közösség, a Magyar Projektmenedzsment Szö- vetség (PMSZ) stratégiájában is megfogalmazott egyik célja épp ezért a tapasztalat- átadás. A havi rendszerességgel tartott fórumokon egy-egy konkrét projektet meg- vitatva ismerik meg a különböző tevékenységi körű vállalatoknál előadódó specialitásokat, a vállalati szervezet és a projektszervezet "együttélésének" problémáit és így a gyakorlati munkájuk során általuk még nem érintett területeken fel- vetődő kérdéseket, nehézségeket, illetve azok megoldását is.
A társaság emellett aktív szerepet vállal a magyar projektmenedzsment közéletben, többek között az évente megrendezésre kerülő Távközlési és Informatikai Projektmenedzsment Fórum szervezésében, illetve az Év projektmenedzsere díj gondozásában való közreműködéssel. Az utóbbi időben a PMSZ szoros együttműködést alakított ki a lehetőségeit tovább szélesítő PMI (Project Management Institute) magyarországi chapterével.
A szövetség elnökeként Ternyik László sokat profitál abból, hogy pályája kezdete óta gyakorlatilag folyamatosan projektszerű körülmények között dolgozik. Meggyőződése, hogy egy tanácsadócég veze- tésének egyik fontos aspektusa a cég működésének multiprojektkénti szemlélete. Ezt a megközelítést alkalmazza a Clarity Consulting működtetésénél is.

Informatikai projektjellemzők

A Clarity Consulting tevékenységéhez szorosan kötődő informatikai és távközlési projekteknek számos más - például építészeti beruházási, nagy rendezvény-szervezési (pl. olimpiai játékok) stb. - projektektől megkülönböztető jegye van. Jelentős különbség például, hogy e projektek termékei - mivel jelentős hányaduk nem más, mint programkód - java részt virtuálisak, vagyis ellentétben például egy épülettel, nem bejárhatók, megnézhetők, megtapogathatók. Csupán egy monitor képernyőjén keresztül mutatkoznak meg, s ennek alapján kell eldönteni, megfelel-e a "végtermék" a specifikációnak, kielégíti-e az eredeti célkitűzéséket. Ez nem könnyű feladat. De nem csak az átvétel, hanem például már a tervezés is kérdőjelekkel teli. Míg egy épület plasztikusan elképzelhető és műszaki szemszögből is lerajzolható, egy programkód nem, így más oldalról kell az IT projekteket tervezési szempontból is megközelíteni. Célszerű az informatikai projektekre kialakított speciális módszertanokat követni, itt sem feledve azonban a régi mondást: "a módszertan csupán azért van, hogy tudjuk, mitől térünk el"

Projektmenedzselési kiskáté

Amiben viszont nincs nagy különbség a projektek között, az a projektmenedzser személye - hozzátéve, hogy nem feltétlen csereszabatosak az informatikai és távközlésben rangot szerzettek a más jellegű projektek kiválóságaival. Kiválóságokról azonban ritkán beszélhetünk, ám egyre több az oda tartozni kívánó, de az oda vezető lépcsőfokokról megfeledkező ön- jelölt. A mesterré válás ideális útja - ahogy a céhekben tanulták a szakmát - megszerezve az elméleti tárgyi tudást, egy mester mellett a gyakorlati fogásokat el esni, elsajátítani. Kisebb projektben asszisztensként, majd azt vezetni, közben - az elméleti tudást is fejlesztve - nagyobban asszisztálni, majd azt vezetni és így tovább, valójában ez a tanulási mód akár egy életpályát is felölelhet. Előfordul persze a gyakorlatban is az említett tudáslétrán fokról-fokra magát felküzdő projekt-menedzser, ám egyre több a projekt, s nincs idő a hosszanti betanulásra. Néha zavart kelthet néhány önjelölt, illetve kijelölt mester is, akiket első ránézésre alig lehet az igaziaktól megkülönböztetni, az álca kedvéért alkalmasint még a névjegyükön is "projektmenedzser" felírás szerepel. A helyzeten talán egy nemzetközi minősítési rendszer meghonosítása javíthat, amire 2002-től már egyre több lehetőség nyílik akár az IPMA (International Project Management Association), akár a PMI (Project Management Institute) magyarországi jelenléte kapcsán. Ahol viszont lenne mester, néha ott is előfordulhat, hogy nem érzi alkalmazásának szükségét, mert például a felső vezetés nem hagyja érvényesülni. Nem mindenhol áll ki a menedzsment - a szervezeten belül ennek meglévő veszélyei ismeretében - a projektszerű működés mellett. A projekt- szerűen működő cégeknél - amilyen a szoftverfejlesztés vagy akár az informatikai tanácsadás is - könnyebben és gyorsabban kialakul a projektkultúra és - a projektmenedzserek tekintetében - a fel- zárkóztatás rendje: egyre felelősségteljesebb munkákat kapnak a fejlődőképes projektmenedzserek. Az operatív módon működő vállalatoknál mindez a projekt céljának cégen belüli fontosságától, a felső vezetés kiállásától, a projekt szponzortól függ.
A Fortune magazin a PMI által minősített Project Management Professional (PMP) címet a karriersegítő titulusok közül az első ötbe sorolta. Ha valaki a gyakorlatban és a címet megszerezve is bizonyítottan jó projektmenedzser, Magyarországon nem kell félnie, hogy állás nélkül marad.

Fekete Gizella

Akutalitások

Chipkártya bevezetés

A globális és hazai bankkártya piacon is egyre elterjedtebb a chipes...

tovább

Kártyatrükkök helyett PCI - DSS

2009 novemberében nagy sikerrel megtartottuk a PCI DSS megfelelésről,...

tovább

PCI megfelelés

Manapság egyre többet hallani a PCI DSS szabályozásról. Ez a...

tovább

Kapcsolat

Clarity Consulting Kft.

1145 Budapest, Erzsébet királyné útja 29/B.
Telefon: 06-1-422-3030 | Fax: 06-1-422-3032

E-mail:
info@clarity.hu

Térkép