Rólunk írták

Szakemberek a nagy értékű és komplex projektekben

Computerworld, 2005. november 22.

Bár a projektek kezelését a cégek nagy része házon belül oldja meg, ma már számos vállalkozás foglalkozik projektmenedzsment szolgáltatások nyújtásával. Az egyedi projektek vezetése mellett egyre nagyobb a hangsúly a projektportfolió menedzselésén, ahol a fő kihívást a szűkös pénzügyi és emberi erőforrások optimalizálása jelenti.

A projektmenedzsment definíció szerint a különféle szervezetek egyedi célfeladatai sikerre vitelének eszközrendszerét jelenti, a határidők és a tervezett ráfordítások betartásával. Egységes projektmenedzsment piacról nem lehet beszélni, mivel azt a legtöbb szervezetben beágyazott tevékenységként végzik, és jellemzően mindennapi működésük során használják a diszciplínát - ide sorolhatók például az építőipari vállalatok. Saját projektmenedzsment csapatot, vagy akár egész projekt irodát tartanak fenn a gyorsan mozgó piacokon jelen lévő cégek, mint például az informatikai, távközlés szolgáltatók vagy a pénzügyi szolgáltatási piacon tevékenykedő vállalatok - mondta el kérdésünkre TERNYIK László, a Magyar Projektmenedzsment Szövetség (PMSZ) elnöke.

Összetett feladat

Maga a projektmenedzsment tevékenység is jellemzően kétfókuszú: nagy jelentősséggel bír a projektmenedzsmenttel foglalkozó szakemberek képzése, továbbképzése, ezek hazai és nemzetközi minősítése, a vállalati felsővezetők, illetve a projektben érintett munkatársak oktatása is. A másik nagy szegmenst a tényleges projektmenedzsment szolgáltatás jelenti, amely szintén két részre bontható. Az egyik csoportba tartoznak a projektvezetési, illetve - menedzselési szolgáltatások, amelyek a teljes felelősséggel nem járó projekt minőségbiztosítástól a teljes felelősséggel járó projektvezetésig terjedhetnek. Az előbbinél sokkal nagyobb számban vannak azok a szolgáltatók, akik a projekt megvalósítása mellett, beágyazott szolgáltatásként nyújtják a projektvezetést - vázolta fel a piac képét Ternyik László, aki „civilben” a Clarity Consulting ügyvezető igazgatója. Hozzátette: mindezek miatt nehéz megbecsülni a piac nagyságát; a szakember évi néhány milliárd forintra tette a piaci szereplők tisztán, azaz nem beágyazott módon megjelenő projektmenedzsment szolgáltatásokból származó bevételét.

A projektmenedzsmentet, mint szolgáltatást jellemzően a nagy méretű, illetve a komplex projektek esetében veszik igénybe a megrendelők. A megrendelőnek nagy biztonságot adhat, ha például egy több milliárd forint értékű projektet szakember irányít, és az így jóval kisebb eséllyel hiúsul meg vagy csúszik félre. Ha pedig kifejezetten összetett projektről van szó, mint amilyen például egy informatikai beruházás vagy szervezeti átszervezés lehet, akkor az esetlegesen kisebb méret ellenére is célszerű a projekt vezetését gyakorlott projektvezetőre bízni.

Terjed a projektportfolió-kezelés

Az előbbiek mellett a projektmenedzsment szolgáltatások körébe tartozik még a projektek adminisztratív és informatikai támogatása. Egyre hangsúlyosabbá válik itthon is a szervezeti szintű projektmenedzsment, amikor már a fő feladat nem is az egyedi projektek támogatása, hanem akár tízes-százas nagyságrendű projektportfoliók kezelése, ahol a legnagyobb kihívást annak megszervezése jelenti, hogy a szűkös emberi és pénzügyi erőforrásokból hogyan lehet a leghatékonyabban gazdálkodni - tette hozzá LIPI Gábor, PMP, a Szinergia Projekt- Működés- és Változásmenedzsment Kft. partnere, üzletágvezetője, a PMSZ titkára. Mindez már csak azért is összetett feladat, mivel a különböző projektek jellemzően különböző életciklusban tartanak, és az erőforrásokért gyakorta a szervezeten belül egymással is versengenek a különböző projektek vezetői. Lipi Gábor a projektmenedzsment szolgáltatások határterületeként említette a projektvállalkozási tevékenységet, projektmenedzsment feladatok felmerülhetnek az európai uniós pályázatok esetében is, ahol a pályázati források felhasználása is erősen projektszerű működést kíván meg.

Ha a piaci szereplőket vesszük sorba, szintén vegyes a kép, a magukat jellemzően vezetési és informatikai tanácsadó cégekként definiáló cégek közül a legtöbb projektmenedzsment bevételt az AAM, Clarity Consulting, FMC, IFUA Horváth & Partners, Stratis, Szinergia és a Konett tudhatja magáénak, de jelentős szerepet játszanak a nagy tanácsadó cégek - Accenture, KPMG - is. A Szinergia a projektmenedzsment képzés területén a legerősebb, az elmúlt 11 évben több mint 6000 projektszakembert képeztek, és jelenleg is mintegy 15-20-féle tréninget nyújtanak. A legnagyobb informatikai cégek - IBM, Microsoft, HP - és partnereik, továbbá a hazai rendszerintegrátorok - KFKI, Synergon, Freesoft - szintén jelentős projekmenedzsment tevékenységet végeznek, még ha esetükben inkább a megvalósításon is van a hangsúly. Emellett jelentős szeletet hasít ki a piacból a mintegy 40-50 egyéni vállalkozóként dolgozó projektmenedzsment szakember is.

Őszes halánték

A projektmenedzsment szolgáltatásból származó bevételek alapján a legnagyobb szereplő saját becslése szerint az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Kft. az idei évre 500-520 millió forint árbevételt tervez projektmenedzsment díjakból, amelyek jellemzően a projektek összértékének 5 százalékát jelentik. A cégnél a tevékenység jelentős részét, az árbevétel közel harmadát adja a projektmenedzsment: a cég 108 tanácsadójából 85-en ilyen feladatokkal foglalkoznak - mondta Kornai Gábor, az AAM elnök-vezérigazgatója. A folyamatban lévő projektek értéke rendkívül változó, található közöttük 1,5 millió forintos, de 300 milliós projekt is - tette hozzá.

Kornai Gábor a projektvezetőkkel kapcsolatos elvárásokkal kapcsolatban elmondta: a szakembereknek teljes körűen át kell tudniuk tekinteni a projektet és azt biztos kézzel kell irányítaniuk, mivel a projekttel kapcsolatban teljes felelősséggel tartoznak. Fontos, hogy a projektvezető akár csak rövid idejű kiesése esetére egy teljes értékű „melegtartalékkal” is rendelkeznie kell a szolgáltatónak, aki át tudja venni az irányítást. Fontos feladat a hiba nélküli adminisztráció is, különösen az EU-források bevonásával finanszírozott projektek esetében. A projektvezetőnek számviteli kompetenciával is rendelkeznie kell, emellett kitűnő kommunikátornak kell lennie. A projektvezetővel kapcsolatban elvárások közé tartozik az is, hogy nyitott, és aprólékos legyen, emellett - bár nyugatabbra a projektvezetés kifejezetten fiatalos tudásnak számít - itthon a megrendelők még inkább azt szeretik, ha a projektmenedzsernek "kicsit már őszes a halántéka" - fogalmazott KORNAI Gábor.

Akutalitások

Magyarországon elsőként nyerte el...

Bankkártya.hu, 2010. április 27. Manapság egyre nagyobb kihívás a...

tovább

Chipkártya bevezetés

A globális és hazai bankkártya piacon is egyre elterjedtebb a chipes...

tovább

Elsózott e-közbeszerzés

ITBusiness, 2010. május 3. Az elmúlt évtizedben mintha mostohagyerek...

tovább

Kapcsolat

Clarity Consulting Kft.

1145 Budapest, Erzsébet királyné útja 29/B.
Telefon: 06-1-422-3030 | Fax: 06-1-422-3032

E-mail:
info@clarity.hu

Térkép